A nehéz körülmények között élő diákok helyzetére hívja fel a figyelmet a Magyar Református Szeretetszolgálat idén adventkor. Szegény, de tehetséges fiataloknak gyűjtenek, hogy tanulhassanak. A kampánynyitón Wolf Kati énekesnő azt mondta: „kicsinek érezzük magunkat, de együtt óriási tömeg vagyunk.”

Egy cseppnyi szeretet néven indított adventi kampányt november 24-én a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az adománygyűjtéssel szeretnének „szeretetben mellé állni a hátrányos helyzetű családokban élő gyermekeknek”, mondta Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumi elnöke a programindító sajtótájékoztatón. Wolf Kati és Bölcskei Gusztáv az elsők közt helyezték el saját cseppjüket a Szeretetszolgálat karácsonyfáján.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2011 adventjében új módon szeretné felhívni a figyelmet a nehéz körülmények között élő diákok helyzetére. A kedvezőtlen környezetben élő és anyagi gondokkal küszködő családok számára egyre nagyobb terhet jelent gyermekeik taníttatása. Bár hazánkban a közoktatás mindenki számára elérhető a szegény sorsú családok gyermekei egyre inkább kiszorulnak az oktatásból, esély és támogatás híján tehetségek kallódhatnak el. Az MRSZ adománygyűjtést szervez, hogy az anyagi körülmények ne jelentsenek akadályt a tehetséges, de szegény tanulók számára.

Szeretetcseppekben mások mellé állni

„Fontos, hogy ebben a hidegben valami megmelengesse a szíveket” – mondta Pál Sándor az egyik budai bevásárlóközpont bejárata előtt csütörtökön kora délután. A kuratóriumi elnök az ott felállított fenyőfa előtt beszélt a sajtónak az MRSZ legújabb kampányáról, hozzátéve, nemcsak adventben szeretnék segíteni a rászoruló családokat, gyerekeket, ehhez kérik a társadalom segítségét.

Forrás: parokia.hu