“Öröm volt elkészíteni ezt a lemezt, hiszen mindegyik dalát nagyon erősnek érzem. Sokszínű albumot készítettünk, büszke vagyok arra, hogy rengeteg tehetséges és elismert alkotóval dolgozhattam együtt. Az album megkoronázása a november 20-i lemezbemutató nagykoncertem lesz Budapesten a RaM Colosseumban, mellyel egy nagy álmom fog teljesülni” – nyilatkozta Wolf Kati.
Eszméletlen örömmel írom most a mondatokat! Bejutottunk a döntőbe! Kati produkciója eszméletlen jó volt, valamennyien végig lúd bőröztük az egészet, és Kati Facebook-ján is elképesztő volt a hangulat! Mindezt elfogultság nélkül írom! A többi produkció meglehetősen unalmas volt, és már sokan türelmetlenül vártuk hogy jöjjön Kati, és miután megvolt Kati produkciója, utána azt, hogy következzen az eredményhirdetés. Az óráknak tűnő percek a végére értek, és következett a várva várt eredmény hirdetés. Az Én szívem is hevesen vert, csakúgy, mint mindannyiunké! Folyamatosan mondták az országok neveit, minden név elhangzása utána egyre jobban izgultunk. Majd, ha jól emlékszem a hatodik helyen, kimondták hogy: Hungary!!!
Egyből felpattantam a székemről, ismételten csakúgy, mint még nagyon sokan, és Én ugrálva örültem, halkan kiabálva hogy “Ezaz! Ezaz Kati szuper vagy!” Hihetetlen boldog vagyok! Bejutottunk a döntőbe! Nem is tudom mit írjak, mit mondjak.
Nyugodtan fekszünk le. 🙂 Kati boldog, és mi is! Örülök a boldogásuknak! És Katiék ma egy jót buliznak! 🙂
Kati, Katiék sikere, hogy bejutottak a döntőbe! Elképesztő, elbűvölő volt a produkció, látszott rajta nagyon, hogy ott a 150 % -os teljesítés. Látszott rajt egy pici izgalom is, de mint Kati is mondta, kell az izgulás!
Kati! Szuperek, elbűvölőek voltatok! Európa továbbjuttatott Téged, egyenes út vezet a döntőig! Nagy az öröm itthon, Magyarországon, ezt a Facebook -on is láthatod majd! Szuperek vagytok, büszkék vagyunk Rád, és csak így tovább! Bulizzatok egy jó nagyot, megérdemlitek! 🙂 Jó látni hogy boldogok vagytok, és ettől mi is boldogak vagyunk! 🙂
Nézzétek vissza Kati produkcióját, már van is kapásból 4 videó!
Amióta Kati dala sláger lett, és kiderült, hogy Kati indul az Eurovízión, mi rajongók, és egész Európa napról napra jobban várja az Eurovíziót, és végre ma, eljött a nap!
Kati, sok sok próbán, interjún, sajtótájékoztatón volt, tegnap, és ma is délután 15 óra körül zajlottak le az utolsó főpróbák.
Tegnap a zsűri már pontozott, az eredményt ma megtudhatjuk, és a ma szavazók szavazatából, és a zsűri szavazatából összeállított fele – fele arány adja meg a végleges pontszámot majd.
Katinak ma is rengeteg dolga volt, és van is még, hajtás van rendesen Düsseldorf -ban.
Majd 21 órakor végre eljön az idő, a Katiék, és általunk is várt Eurovíziós Dalfesztivál.
Kati falán ma is rengeteg “Hajrá Kati!” “I vote for Kati!” és hasonló posztolást láthattunk Kati falán, remélem nagyon sokan szavaznak Katira!
Még fél óra, és elkezdődik a Dalfesztivál, Kati 15. -ként lép majd fel.
Nekünk nem kell mást tennünk, hogy drukkoljunk, szorítsunk Katinak, és aki tud, az szavazzon! Egy telefonszámról összesen 20 sms -t lehet elküldeni, aki tud szavazni, használja ki!!! SZAVAZZATOK KATIRA!!!!!!
Kati! Mint mondtam, szurkolunk tiszta szívből! 100 % -osan, egy emberként melletted állunk, és lélekben Veled vagyunk! Szorítunk érted, Te csak magadra figyelj, érezd jól magad a színpadon, és ne gondolj semmi másra, csak énekelj, és bűvöld el a közönséget! Ne izgulj! Mi izgulunk helyetted is! És ne feledd, Te nálunk már nyertél!
Tovább nem szaporítom a szót, csak annyit még a műsor előtt: HAJRÁ KATI!
Ilyet eddig még nem láttam!
A nap, amit mindannyian oly nagyon vártunk, eljött.
Rengeteget posztoltatok Kati falára, jó érzés látni a sok sok “Hajrá Kati!” és hasonló szurkolói szavakat.
Rengeteg minden történt ma is, videók, cikkek, képek sokasága, mindez egyetlen nap, egy nem is teljes nap, hiszem ez még a nap felének mondható, szóval idáig már rengeteg cikk, kép, videó, poszt született.
Jó látni, hogy ily sokan, egy emberként szurkolunk ma Katinak. Igen, már csak pár óra van hátra.
Nagyjából 5 óra, és elkezdődik a visszaszámlálás az m1 -en, majd rá egy óra múlva, elkezdődik az Eurovíziós Dalfesztivál!
Ma is rengeteg cikk, rádiófelvétel, tv felvétel jött, mind mind élőben hívták fel Katit, hogy megkérdezzék, hogy van, mi van épp kint, hogy készül.
Több mint 10 anyagot számláltam össze, mindezt 1 nap alatt, ezekből a leginkább Katiról és az Eurovízióról szóló, fontos híreket teszem itt közzé, így összesűrítve. Lássuk!
Düsseldorf — Hatalmas nyomás nehezedik Wolf Katira (36), hiszen az előzetes latolgatások alapján mindenki egyre jobban reménykedik abban, hogy az énekesnő az idén csodát tesz, és minden idők legjobb magyar eredményét éri el az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A bennfentesek szerint még arra is komoly esélye van, hogy megnyerje ezt a versenyt, amely az olimpia és a foci-vb után a harmadik legnagyobb tévés közvetítés a világon. Düsseldorfban jelentős rajongótábora van a törékeny kétgyermekes anyukának, s ezt maga Kati is megtapasztalhatta a hivatalos nyitópartin, ahol mint egy igazi világsztár, vörös szőnyegen kellett bevonulnia.
Wolf Kati 200 méteres vörös szőnyegen vonult végig, egy magyar zászló mögött. Bal szélen dalának társszerzője, Rakonczai Viktor ballag. Még több képért kattints!
– Egyszerűen hihetetlen volt! Durván kétszáz méter hosszú volt a vörös szőnyeg, az egyik oldalon több száz fotós és újságíró, a másik oldalon a rajongók. Elképesztő volt, ahogy fogadtak, sokan idéztek a dalomból, és fotókat, aláírásokat akartak! – mesélte lelkesen a Blikknek Kati, aki próbál nem foglalkozni azzal, mekkora elvárás nehezedik rá.
– Már az a tudat, hogy 130 millió ember nézi ezt a közvetítést, hatalmas dolog, nem is beszélve arról, hogy az előzetes találgatások, esélylatolgatások is pozitívak. De minden ott és akkor este, élesben derül ki. Nekem az a célom, hogy kedden a lehető legjobbat hozzam ki magamból és a produkcióból, hiszen nagyon sokan csak akkor fogják először hallani a dalt – vélekedett az énekesnő.
A német szervezői precizitást nagyon élvezi a magyar induló; azt, hogy minden akkor és úgy történik, ahogyan azt előre egyeztették, nem is beszélve a próbákról.
– Én már azon is elámultam, ahogy a színpad kinéz; hatalmas és elsőre félelmetes volt. Aztán az első hangpróbánál, amikor azt néztük meg, hogyan is halljuk magunkat a fülmonitorban, leesett az állam. Akkor már tudtam, hogy jó helyen vagyunk. Azóta több próbánk volt, színpadon és egy különteremben is, hétfőn pedig már a nézőkkel teli stadionban ment le az egész műsor úgy, ahogy az majd ma este az élő adáson is történik majd. Így legalább azt is kipróbálhattuk, milyen közönség előtt előadni a dalt.
Amennyiben Wolf Kati bekerül a legjobb tíz előadó közé, a csütörtökön továbbjutó tízzel, illetve az eleve döntős nagy ötös, azaz Franciaország, Anglia, Olasz-, Spanyol- és Németország versenyzőivel küzd szombat este azért, hogy minél jobb helyezést érjen el a nézőknél és az országokban szavazó szakmai zsűrinél.
Bajkó Panka, Düsseldorf
Forrás: Blikk
Kati a mai Fél Kettő adásában:
Eljött Wolf Kati nagy napja!
“Kedd este áll színpadra Düsseldorfban Wolf Kati. Az Eurovíziós Dalfesztivál helyszínéről tudósította a Fél Kettőt az RTL Klub riportere, Kati pedig egy utolsó hangulatjelentést adott a verseny előtt.”
Kati Wolf – What About My Dreams – Eurovision 2011 – Hungary – Dress rehearsal / Wolf Kati – What About My Dreams – Eurovízió 2011 – Magyaország – Főpróba
(Régebbi videó) Interview Kati Wolf Hungary Eurovision 2011 on the red carpet in Düsseldorf / Interjú Wolf Katival, Magyarország, Eurovízió 2011 a vörös szőnyegen, Düsseldorfban
Helyzetjelentés az Eurovíziós Dalfesztivál helyszínéről. Interjú Várkonyi Attilával.
Ma este kerül sor az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjére, a verseny magyar szereplőjével, Wolf Katival. A helyszínen tartózkodó Várkonyi Attilától, a Magyar Televízió Szórakoztató Osztályának főszerkesztőjétől kértünk helyzetjelentést.
VA: Szenzációs hírrel kezdett ma a Rheinische Post – ez itt a helyi komoly lap, külön melléklete foglalkozik az Eurovízióval és ennek a mellékletnek a címoldalán Katinak egy féloldalas fényképe látható és alatta egy másik féloldalas cikk, amelyik azt latolgatja, hogy ennek a kis országnak Kelet-Európában eddig nem sok sikere volt az Eurovízión, de most van egy olyan versenyzőnője, akitől nagyon sokat várnak és nem csak a hazaiak, hanem ez egész európai közvélemény. Ebben a cikkben ráadásul nyelvmagyarázat is volt, néhány közhasznú magyar kifejezés, melyek az Eurovízió kapcsán szóba kerülnek, ha valaki egy magyar rajongóval beszél. Nagy derültség fogadta ezt az újságot a mai reggelinél, azonban mi, a magyar delegáció tagjai óva intenénk attól mindenkit, hogy túlzott elvárásokat támasszanak Katival szemben. Ahogy ezt futballnyelven szokták mondani, most a győzelemre játszunk, tehát szeretnénk, ha Kati a mai napon bekerülne a döntőbe, és a döntőben majd újrakezdődik minden és bármi lehet.
MR2: A fogadóirodáknak egyébként mennyire lehet hinni? Mennyire adnak valós képet? Épp most néztem, hogy Wolf Kati Szerelem miért múlsz? című dalát nagyjából a negyedik helyre teszik.
VA: Nos, legalább egy tucatnyi ilyen fogadóirodának a jóslatait láthattuk itt az elmúlt hetekben. Őszintén megmondom, hogy nagyon szeretnék hinni ezeknek a jóslatoknak, mert ötödik alá sehol senki nem rakta a Kati dalát – és ez nem a ma esti elődöntőre vonatkozik, hanem a döntőre. De mégiscsak azt mondom, hogy óvatosan, szerényen, nagyon sok munkával, nagyon sok energiával lett ez a produkció összerakva. Nagyon sokan dolgozunk, dolgoztunk rajta, és hát Kati egy csodálatos előadó, nagyon jó hangi adottságokkal, nagyon jó kiállással, nagyon jó személyiséggel. Jó vele dolgozni, nem „cirkuszol”, nem nyafog, nem problémázik, nincsenek sztárallűrjei. Tehát minden adott ahhoz, hogy egy jó dolog jöjjön össze. De hát tudod, az utolsó pillanatban bármi történhet – a koncentrálás, hogy sikerüljön a dal, az hogy hogyan énekel, hogy intonál – szóval bármi lehet a döntőben. Azonban bízunk abban, hogy a legjobb formáját fogja hozni Kati és a csapata is, hiszen rajta kívül még öten vannak a színpadon. Tegnap megvolt a főpróba, amelyet minden tv-társaság rögzít, mivel az a szabály az Eurovízióban, hogy a főpróbát is rögzíteni kel. Egész egyszerűen ezért, hogy ha bármi történik az adásvonallal – azaz, ha vihar vagy bármi műszaki hiba történik -, akkor minden ország párhuzamosan ezt futtassa az adás helyett. Tehát tegnap tulajdonképpen már „megvolt” a verseny, és ami még ennél is érdekesebb, hogy tétje is volt, hiszen tegnap szavazott is a szakmai zsűri. Úgyhogy, bár tulajdonképpen nem tudjuk, hogy pontosan mi is a helyzet, tegnap az eredmény fele már megszületett – ám ez természetesen titkos és ezt nagyon komolyan veszi az Eurovízió és az EBU. Úgyhogy nem tudhatjuk az eredményeket, ám különböző országok különböző füzeteiben már szerepel, hogy Kati vajon bent van-e az elődöntőben.
MR2: Mi fog történni a mai napon?
Két nagy próba van még a mai napon is. Katinak nagyon jó a kedve, nagyon szép és hát egy kis lazítás után irány a stadion, ahol egy órakor kerül sor egy úgynevezett öltözőpróbára. Három óra körül lesz még egy színpadi próba, majd este jön a nagy előadás, amit élőben közvetítenek. Több tízmillió nézőre számítanak a mai napon. A három adásra pedig összesen 130-180 millió nézőt jósolnak a szakemberek, ez óriási szám. A helyszínen pedig, a Düsseldorf Arénában, 30-40 ezres közönség várható.
Gundi, az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátora hat órával az élő show és pár perccel a főpróba előtt a düsseldorfi aréna kommentátorállásában megmutatja a fesztivál kulisszatitkait – madártávlatból.
Dress Rehearsal first Semi-Final / Főpróba, első elődöntő
Interview with Kati Wolf (Hungary) / Interjú Wolf Katival (Magyarország) (+ cikk!)
Hungary: Wolf Kati speaks to escdaily.com Interview with Kati Wolf (Hungary 2011)
On the way to the third dress rehearsal started, escdaily.com had the opportunity to speak to this year’s Hungarian entrant in the Eurovision Song Contest — Wolf Kati!
See what she told us in the interview below:
Interview with Kati Wolf (Hungary) Interjú Wolf Katival (Magyarország) – escdaily
You can see more videos made by the Hungarian delegation on their official Youtube channel here.
Több videót találhattok a Magyar delegáció hivatalos Youtube csatornáján, itt.
Kedves rajongótársaim, és olvasók!
Az utóbbi időben kicsit szünetelt az oldal frissítése, de figyeljétek az oldalt, mert folyamatosan új, és eddig még fel nem került régebbi cikkekkel, képekkel, videókkal jövök! Lapozgassatok az oldalon visszafelé is, mert hátrább is találtok most felkerülő cikkeket!
Jó olvasást, nézegelődést! :)
Boldog Új Évet Mindenkinek!
Boldog Új Évet Neked és kedves családodnak Kati, és Nektek is, rajongótársaim, és olvasók! B.U.É.K.!
Egy gyönyörű karácsonyi dal: Karácsonyi Álom
A tavalyi év legcsodálatosabb karácsonyi dalát nem csak karácsonykor, de most is nagyon nagyon jó hallgatni!
Hallgassátok hát, és nézzétek e csodálatos dal videoklipjét is!
Csodálatos nap volt: Wolf Kati – Országos koncertturné: Lemezbemutató Nagykoncert
Csodálatos nap volt a november 20. -ai, a RaM Colosseumban fergeteges és felejthetetlen volt Kati Lemezbemutató Nagykoncertje! Életreszóló élmény volt!
Wolf Kati Lemezbemutató Nagykoncert
2011. november 20. vasárnap 20 óra - RaM Colosseum
VIDEOKLIP: Wolf Kati – Vár a holnap & Life Goes On
Wolf Kati – Vár a holnap – Kati új lemeze kapható a boltokban!
Kati új lemeze megvásárolható a könyves -és CD boltokban, valamint az interneten, a Bookline -on és a Libri -n!
Kati országos koncertturnéjának állomásai, és időpontjai!
-2011. október 14. Székesfehérvár, Hotel Magyar Király (Megtartott)
-2011. november 04. Zalaegerszeg - Landorhegyi Általános Iskola tornacsarnoka (Megtartott)
-2011. november 06. Miskolc - Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola díszaulája [ELMARAD!]
-2011. november 10. Szeged - Szegedi Ifjúsági Ház [ELMARAD!]
-2011. november 13. Debrecen - Lovarda [ELMARAD!]
Lemezbemutató nagykoncert:
2011. november 20. Budapest - RaM Colosseum
Boldog Születésnapot Kati! ♥
Szeptember 24. Szombat: Kati születésnapja volt a múlt héten. :)
Isten éltessen sokáig Kati! ♥
Wolf Kati: Kép a Vár a holnap c. dalhoz :)
Wolf Kati – Vár a holnap
Kati a jól megérdemelt Comet gömbbel a kezében! Megérdemelted Kati, megdolgoztál érte! Gratulálunk, és szeretünk nagyon! ♥
Kati nyerte a Legjobb Női Előadó kategória díját! Megérdemelted Kati! Gratulálunk szívből, és büszkék vagyunk Rád!
Szívből gratulálunk Kati, azt hiszem megérdemelted a díjat! Nekünk mindig te vagy, és mindig Te leszel a legjobb, és ez mostmár hivatalosan is elmondhatod, mert Te vagy az ország legjobb női előadója! Büszkék vagyunk Rád nagyon! Szeretünk, és köszönjük hogy vagy Nekünk!
Kati nekünk Te vagy a nyertes! Büszkék vagyunk Rád!
Borítókép Kati Szerelem,miért múlsz? című dalához :)
Kati az X-Faktor idejéről :)
Gyönyörű nő,csodaszép mosoly: Wolf Kati :)
Büszkék vagyunk Rád Kati!
BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD KATI! SZERETÜNK!
KATI 22. -IK HELYEN VÉGZETT AZ EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁLON!
AZ EGÉSZ ORSZÁG BÜSZKE RÁD KATI!
TE MINDENT MEGTETTÉL!
NÁLUNK TE NYERTÉL!
NAGYON SZERETÜNK!!!
BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD!!!
Testvéroldal
Linkek, amire a legtöbben kattintottatok
Egyik sem
Csatlakozás a többi 5 feliratkozókhoz
Blog Statisztikák
81 076 -en/an néztétek meg az oldalt.
Szerző
2011-es naptár. A naptáron láthatod,mikor érkezett új bejegyzés!