Támogassunk a mi kedvencünket, a mi dívánkat, Wolf Katit!
Nem lehet, és nem is tudom elégszer elmondani: A mi dívánknak, Katinak szüksége van ránk, a rajongók tiszta szeretetére, rajongására, és szurkolására. Minden versenyzőnek számít, ha tudja, hogy emberek sokasága van mögötte, és egy emberként szurkolnak érte. Ez Katinak nagyon fontos!
Egy ilyen nemzetközi megmérettetésen, ahol a helyszínen 30 – 35 ezren fogják Őt nézni, és a televíziók előtt, ahol több, mint 130 millióan fogják követni a Dalfesztivált, főleg kell a rajongóktól jövő szeretet, és drukkolás. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Kati sikere, az ország sikere is egyben!
Mi itt vagyunk, és Én tiszta szívemből szurkolok Katinak! Remélem, hogy Ti is! Katiban, a mi szépséges dívánkban minden megvan ahhoz hogy felhívja magára és országunkra a figyelmet, és akár győzzön! De! Ehhez kell az, hogy egy emberként mögé állunk, szeretjük Őt, támogassuk és biztosítjuk kedvenc énekesnőnket! Biztosítanunk kell arról, hogy nagyon szeretjük Őt, hogy mi Őt tartjuk a legjobbnak, és hogy biztosak vagyunk benne, hogy eredményesen fog szerepelni az elődöntőn, és az azt követő fináléban! Tehát, Kedves Kati rajongó olvasóim!
Álljunk össze egy emberként, és támogassuk szeretett énekesnőnket, és érezze, hogy vele vagyunk, szeretjük és támogatjuk Őt! Ehhez a zene.hu is ad egy kis segítséget! Létrehoztak egy Facebook-os eseményt, ahol mindenki csatlakozhat mindazokhoz, akik szeretik és szurkolnak Wolf Katinak! Csatlakozzatok, hívjátok meg ismerőseiteket, legyünk minél többen, és támogassuk szeretett énekesnőnket!
Kérlek benneteket, hogy olvassátok el ezzel kapcsolatban a zene.hu szövegét is, ha tetszik az ötletük, nyomj egy lájk-ot is, és csatlakozz hozzánk Facebook-on! Már túl vagyunk az 1000 főn!
A zene.hu buzdító szövegét olvasd el itt: http://zene.hu/20110420_fogjunk_ossze_wolf_katiert_tamogasd_te_is_a_magyar_enekesnot És ne felejtsd el lájkolni sem!
Csatlakozz hozzánk, Kati rajongókhoz a zene.hu által készített eseményen is, itt! : http://www.facebook.com/event.php?eid=118039498276987
Hajrá Kati! Veled vagyunk! Tiszta szívünkből szurkolunk Neked! Szeretünk!