“Öröm volt elkészíteni ezt a lemezt, hiszen mindegyik dalát nagyon erősnek érzem. Sokszínű albumot készítettünk, büszke vagyok arra, hogy rengeteg tehetséges és elismert alkotóval dolgozhattam együtt. Az album megkoronázása a november 20-i lemezbemutató nagykoncertem lesz Budapesten a RaM Colosseumban, mellyel egy nagy álmom fog teljesülni” – nyilatkozta Wolf Kati.
Eljött a várva várt este! Kevesebb 1 óra múlva elkezdődik az, amit már mindannyian nagyon vártunk. Kevesebb 1 óra, és elkezdődik az Eurovíziós Dalfesztivál, és Kati megmutatja Európának, hogy milyen tehetségesek is a magyarok.
Kevesebb Röpke egy óra, és mi, magyarok, szerte a világban, egy emberként Kati mellett állva, szurkolunk tiszta szívvel, és szorítunk Neki nagyon a döntőben. Megmutattuk egymásnak, hogy mi magyarok szerte a világban tudunk együtt működni, és tudjuk szeretett énekesnőnket együtt támogatni, együtt szurkolni Neki, nem számít mekkora a távolság mi, magyarok között. Hamarosan Kati egész Európát leveszi a lábáról, csodálatos személyiségével, és gyönyörével, csodálatos énekhangjával. Akármi is történjen ma majd, akármelyik helyezést is éri el a mi dívánk, nekünk Ő a győztes, és büszkék vagyunk rá! Katiék már javában készülődnek, az az 1 óra hamar elmegy, és utána, mint a műsorvezetők is mondták és mondják az Eurovíziós Dalfesztiválon: “Let the show begin!”
Nem is mondanék már mást, csak annyit, hogy mindenki tiszta szívből drukkoljon Katinak! Ma minden, minden eldől!
HAJRÁ KATI! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!
(Vastag Csaba, és rajongótábora is szurkol Katinak: A mai éjszakai fellépésre korábban indultunk , hogy ” normális körülmények között ” nézhessük meg KATI előadását 🙂 Kérlek Titeket , szurkoljunk Együtt 🙂 HAJRÁ KATI 🙂 )
Kati: Tudod, hogy büszkék vagyunk Rád! Ma akármi is történjen, Te már nálunk nyertes vagy! Mint mondtad, ne felelj meg senkinek, csak magadnak, ne gondolj semmire, csak énekelj, és kápráztasd el gyönyöröddel a közönséget! Ne izgulj, mi, egész Magyarország izgul helyetted, szurkol Neked tiszta szívből, és szorít Neked! Intéztünk Neked sok szavazót, a Facebook -odon is láthatod, milyen sokan vagyunk, és egy emberként melletted állunk. Magyarország ma összefogott csakis érted! Énekelj, csak énekelj, ne foglalkozz semmivel, a többi a mi dolgunk! Szeretünk nagyon, imádunk, nagyon szorítunk, szurkolunk tiszta szívből! Szeretünk Kati! HAJRÁ KATI!!!!!!!!!!!!!!!
HAJRÁ WOLF KATI! VELED VAGYUNK, VELED AZ EGÉSZ ORSZÁG!
Az Eurovision Hungary a hivatalos, Facebook -os profilján megosztotta, hogy hogy lehet szavazni Katira, a határokon túl, külföldön.
Országonként különböző, itt vannak a hivatalos, pontos adatok:
Segítsetek Ti is a határon túli magyar nézőknek, hogy könnyebben szavazhassanak Katira, és Gundi zseniális közvetítéséről se kelljen lemaradniuk 🙂 Folyamatosan bővítjük más országokkal is, főleg ha segítetek nekünk.
FONTOS: A legbiztosabb az, ha átkapcsoltok addig az adott ország köztévéjére, ahol a műsorvezetők a legelején (kb. 21.08-kor bemondják és megmutatják a számokat!)
Így szavazhatsz Wolf Katira, ha nem Magyarországon élsz:
Románia: 09001600 (beütni: 05) vagy 1261-es számra elküldeni: 05
Szlovákia: 9933 (beütni: 05) vagy 9933-as számra elküldeni: 05
Ukrajna: 0900 3007 05 vagy 7888-as számra elküldeni: 05
Szerbia: 3323 (beütni: 05) vagy 3323-as számra elküldeni: 05
Horvátország: 06154 vagy 66705-ös számra elküldeni: 05
Szlovénia: 089110 05 vagy 370-es számra elküldeni: 05
Ausztria: 0 0901 05 905 (beütni: 05)
Németország: 013710300 05 vagy 99599-as számra elküldeni: 05
Nagy-Britannia: 090152222 (beütni: 05) vagy 0901522-es számra elküldeni: 05
Olaszország: 894433 (beütni: 05) vagy 47222-es számra elküldeni: 05
Svájc: 377 (beütni: 05) vagy 377-es számra elküldeni: 05
A magyar Wolf Kati az ötödik fellépő lesz az Eurovíziós Dalfesztivál szombati esti döntőjében. Délután valósággal megrohamozták a rajongói, amikor elment aláírásokat osztani a düsseldorfi médiacenterbe. A show alatt 43 ország közönsége sms-ben vagy telefonon szavazhat, de nem a saját országa versenyzőjére. Wolf Katit mindenképp az első 10-be várják, az első 5 helyezés bármelyike már nagyon nagy siker lenne.
HAJRÁ KATI! VELED AZ ORSZÁG!
WOLF KATI: Erőt ad, hogy bíznak bennem
Wolf Kati és csapata jókedvűen készült a döntőre. Péntek este megtartották a finálé főpróbáját csaknem 30 ezer néző előtt. Wolf Kati produkciója jól sikerült.
A What About My Dreams előadásán az elődöntőhöz képest nem sok változtat. Kati azért is nyugodt és jókedvű, mert a szombat esti döntőn már szülei, és férje is itt Düsseldorfban szurkolnak neki. Péntek este érkeztek, és hoztak friss fényképeket két kislányáról is.
A magyar énekesnőnek, nincs különösebb babonája a fellépése előtt. Azt viszont elmondta, hogy nagyon sok kabalát kapott az elmúlt napokban rajongóitól, ráadásul meg egy szerencsepénzt is talált a stadionban.
Kati sorrendben ötödikként lép fel a 25 ország előadói közül. Legnagyobb ellenfeleinek az ír, a svéd, az osztrák és a brit versenyzőket tartja a mezőnyből, amely sokak szerint a korábbi évekhez képest erősebb. A fogadóirodák legfrissebb kimutatásai szerint Magyarország mindenképpen benne lesz az első tízben.
Ma beszélgettek az MTV -én Várkonyi Attilával, és Kati testvérével, Wolf Gáborral is Katiról is, és a mai döntőről is, valamint a Híradóban is láthattuk Katit, a Hiradós felvétel megható nagyon, ezen kívül még van két friss cikkünk is, olvassátok / nézzétek meg őket.
hirado.hu (Videóval) (Ma Reggel): Kamera előtt sírta el magát Wolf Kati
2011. május 14. 05:12
A magyar előadó szüleivel találkozott, akik friss fotókat hoztak gyermekeiről.
Megkezdődött a visszaszámlálás, ma este eldől, ki nyeri az idei európai dalversenyt. Szombat este milliók drukkolhatnak majd Wolf Katiért, aki hazánkat képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Szerelem, miért múlsz című dalával kedden jutott be a döntőbe.
A mindig mosolygós és jókedvű Wolf Katit a Híradó stábja kérdezte: az énekesnő ekkor még nem tűnt idegesnek. Interjúkat adott, hiszen kedd óta sokan kíváncsiak rá. Gyerekeit azonban nagyon hiányolja, ami nem csoda, hiszen amióta kint van, nem látta őket. Örült is azoknak a képeknek, amelyeket a verseny helyszínére érkező szülei adtak át neki.
„Most már abbahagytam a bőgést. Hoztak fotókat a gyerekekről, úgyhogy már teljesen lenyugodtam, mert rájöttem, semmi nem számít, csak ők” – mondta könnyeit törölgetve az énekesnő.
Egy üvegből formázott violinkulcs a bizonyíték arra, hogy a magyar énekesnőt hamar a szívébe zárta a német közönség. A dortmundi rádió közönségdíját még az elődöntő előtt kapta meg Wolf Kati.
Kemény mezőny lesz – mondja a dal szövegírója. Geszti Péter dobogós helyet jósol az énekesnőnek: „Mindenképpen látok esélyt, hogy dobogós legyen. De nem szeretném, ha bárki csalódást érezne, mert mégsem úgy lenne. Kati remekül néz ki, egy igazi színpadra termett egyéniség, hosszú, gyönyörű megjelenése van, tényleg van benne egy pop díva jelleg” – mondta.
Az Eurovíziós Dalfesztivál az olimpia és a foci-vb után a harmadik legnagyobb tévés közvetítés a világon, amit világszerte 130 millióan kísérnek figyelemmel. Szombaton este fél kilenctől a Magyar Televízió élőben közvetíti a düsseldorfi döntőt, ami élőben figyelemmel kísérhető lesz itt, a hirado.hu-n is.
mtv.hu (Ma Reggel) : Wolf Kati az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében
2011.
A Ma reggel vendége Wolf Gábor és Várkonyi Attila Eurovíziós projektvezető
A dal már megszületett, a sorrend már adott, tehát nekünk az a dolgunk, hogy Katit támogassuk – mondta Várkonyi Attila a Ma reggelben. Wolf Kati az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében ötödikként lép színpadra. A döntő ma este 21 órától élőben látható az m1-en!
hvg.hu: Wolf Kati segítésére kérték a magyar diplomatákat
Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntője előtt a külföldi magyar nagykövetségeket és rajtuk keresztül a határokon túli magyarokat is arra buzdítja a Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap, hogy segítsék Wolf Katit – számolt be róla a Quart.
„Kérem, ezt az e-mailt és a kérésünket juttassák el olyanoknak, akikről tudják, hogy abban az országban, ahol Önök külszolgálatot teljesítenek, szívesen támogatnák a magyar dalt” – szerepel a levélben, mely felbukkant külföldi magyarok levelezőlistáján is.
„Wolf Kati dala a magyar zenét, a magyar kultúrát képviseli, és természetes, hogy egy esetleges jó szereplés az egész ország érdeke is” – mondta erről a Quart megkeresésére Szabó László. „Az Eurovíziós Dalfesztivál speciális szabályai értelmében – és egyébként nagyon helyesen – magyarországi mobilról nem lehet szavazni a magyar versenyzőre.”
Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője pedig elmondta, semmiféle irányelv nincs erről a Külügyminisztériumban, de tud róla, hogy például a lisszaboni nagykövet valóban e-mailben buzdította az ott élő honfitársainkat arra, hogy szavazzanak.
HAJRÁ KATI!!!!!!!!
kakukk.ro: Wolf Kati: Nem könnyű feladat ennyi embert képviselni
2011. május 14.
Wolf Kati ma este lép színpadra Düsseldorfban, a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol Magyarországot képviseli „What about my dreams” című dalával. Telefonon, tapasztalatairól és az esélyiről beszélgettünk vele.
Milyen a hangulat Düsseldorfban? Hogy érzed magad?
Jól vagyok nagyon, köszönöm. A tegnap is jó volt az előadásunk, jól pontozta a zsűri, nagyon-nagyon jól sikerült. Nagyon jó hangulatban telt már az egész nap. Az, hogy bejutottunk a döntőbe megnyugtató dolog mindenképp. Mindenki sokkal jobban tudja élvezni a színpadi létet, meg hát továbbra is nagy sikernek örvend a dal, úgy hogy ez egy nagyon jó érzés.
Ma este van a nagy döntő, izgulsz? Milyen elvárásaid vannak magaddal szemben? Mire számítasz a döntőben?
Nekem egy elvárásom van magammal szemben, azt akarom, hogy az én szereplésemmel és előadásommal legyek megelégedve. Nem akarok azon gondolkozni, hogy hányadikak leszünk, én magammal akarok elégedett lenni. Ha én 100%-ban tudok ma este teljesíteni, egy ilyen hatalmas tömeg előtt, akkor már meg vagyok elégedve, és nem foglalkozok azzal, hogy az előadás hogy alakul.
Milyen kritikákat kapott a magyar produkció? Milyenek a visszajelzések?
Itt nagyon-nagyon szeretik a dalt. Rengeteg újságíró van itt az Eurovíziós Dalfesztivál kapcsán, van egy saját rajongói köre az egész dalfesztiválnak, ők nagyon-nagyon szeretnek és drukkolnak nekünk. Az elődöntő is úgy érzem, hogy sikeres volt, azután is kaptunk gratulációkat. Nyílván az ember kap visszajelzéseket és gratulációkat de úgy vettem észre, hogy minden ország produkciója ugyanígy volt ezzel. Mindenki izgult az első elődöntő után, végig kellett mindenkinek gondolnia, nekünk is végig kellett nézni ismét a produkciónkat, ezért nagyon jó, hogy nem a mai fellépés az első, hanem már volt egy elődöntő, azt is megelőzték próbák, tegnap már egy teltházas esti előadás volt, ebből egy rutint kap az ember és nagyon remélem, hogy a ma esti azért a leglazább lesz.
A Blue-s srácok oda vannak a dalodért, arra kértek jelentesd meg Angliában a dalt. Tervben van már ez a dolog?
Én most egyelőre csak az Eurovíziós Dalfesztivállal vagyok elfoglalva, nincs is egy pillanatnyi időm arra, hogy a továbbiakat intézzem, illetve hála az Istennek ez nem az én dolgom. Egy egész csapat dolgozik velem az ilyen terveken, ha majd ma vége van a fesztiválnak, akkor szerintem a jövő héten kezdjük el ezeket a dolgokat végigbeszélni.
Melyik ország dala tetszik a legjobban a döntős dalok közül? És kit tartasz ellenfelednek?
Sok jó énekes van, vannak nagyon jó dalok. Nem ellenfélként tekintünk itt egymásra. Mindennek nagyon jó hangulata van, a kulisszák mögött is mindenki drukkol a másiknak. Én le voltam nyűgözve az osztrák lánytól, nagyon fantasztikusan énekelt, én drukkolok neki, mert elismerem, hogy milyen fantasztikus énekesnő. Nagyon szerettem a hollandokat, ők kiestek sajnos, pedig nagyon jó volt a daluk. Sok jó énekes van, de mindig attól vagyok lenyűgözve ha valaki nagyon jól énekel.
Melyik volt eddig a legszebb pillanatod a Düsseldorfi kintléted óta?
Egyértelműen eddig az volt a legjobb, amikor tovább jutottunk az elődöntőben. Iszonyatosan feszült voltam, mert tudtam, hogy rettenetesen bíznak bennem otthon, nagy a rajongótábor, mellém állt rengeteg ember és nekem borzasztó fontos volt, hogy az elődöntőben tovább jussunk. Amikor bemondták az ország nevét, az volt eddig a legjobb pillanat.
Hol izgultál jobban, az X-Faktorban vagy az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjén?
Itt, az elődöntő során. Az X-Faktort azt magamért csináltam, ha jól sikerült akkor nagyon örvendtem, ha elrontottam valamit, akkor én buktam el, vagy nekem volt kínos. De itt mögöttem van egy egész ország, arról nem beszélve, hogy hány határon túli magyar van, akikkel találkoztam és tudom, hogy lelkesedéssel vesznek körül és szeretik a dalomat. Úgy, hogy ez egy nagyon nehéz kihívás volt számomra. Nem könnyű feladat ennyi embert képviselni.
Hogy érzed ebben a pillanatban, megnyered az Eurovíziót? Vagy számodra elég lesz az első háromba bekerülni?
Én akkor leszek megelégedve, ha saját magam vállát megveregethetem, miután lejöttem a színpadról. Tehát ha úgy jövök le hogy, igen, a legjobbat tudtam nyújtani, akkor meg vagyok elégedve. Nem is lehet kiszámolni igazából, az elődöntők során is nagy esélyesek estek ki és olyanok kerültek be, akiket esetleg nem annyira vártunk.
Sokan Celine Dionhoz és Sarah Jessica Parkerhez hasonlítanak, te hogy vagy ezzel?
Voltam már Celine Dion, Madonna, Sarah Jessica Parker, Jennifer Rush… Elég nagy a skála (nevet). Celine Diont imádom, fantasztikusan énekel, a világ egyik legnagyobb énekesnője. Én nagyon remélem, hogy mint Wolf Kati tudok beépülni az emberek tudatába, meg lelkébe. Külsőleg hasonlítok Celine Dionhoz, mert ő is magas, hosszúkás arca van, nyílván… de én remélem, hogy a saját stílusomat és saját egyéniségemet tudom majd hozni.
Hogyan jellemeznéd azt az utat, amelyet a Vuk főcímdaltól a What About My Dreams Eurovíziós sikerdalig megtettél?
Háááát…, voltak benne rögös részek (nevet). A Vuk-al kezdtem, egy országos népszerűségre tettem szert, aminek úgy lett vége, hogy eltűntem egy nagyon hosszú időre. Én azt az időszakot is szerettem, mert egy csomó zenekarral dolgoztam együtt, akik meghatározták az egész zenei életemet. Kicsit hosszúra nyúlt ez a csendesebb időszak, de aztán az X-Faktorral itt vagyok megint, megismerték az emberek a felnőtt Wolf Katit és most már nemcsak a kislányra emlékeznek, aki a Vukot énekelte.
Nagy a lelkesedés és a körülötted lévő rajongás, mennyire gondolod, hogy ez szívből jön és nem csak látszat?
Én itt csak azt érzem, hogy ez szívből jön, és otthonról is. Semmi olyan nem vesz körül, ami mű lenne, aki otthon is szereti a dalt és itt is, mindenki szívből jövően gratulál. Egyelőre nem érzek semmi olyant ami mű dolog lenne. Én azt gondolom hogy itt elég őszintén megmondják az emberek hogy kinek mi tetszik és nemcsak ennek a dalnak van meg a saját rajongótábora, hanem több másik dalt is nagyon-nagyon kedvelnek itt kint. Otthon is van akinek nem én vagyok a kedvence és ez teljesen normális, így is van rendben. Aki nem annyira kedvel az nyílván nem fog megkeresni, vagy nem fog szavazni rám, nem nyom egy Like-ot a Facebookos profilomra, azok vannak körülöttem, akik kedvelik ezt.
Mit üzensz az erdélyi és a határon túli rajongóidnak?
Ők eddig is nagyon nagy szeretettel voltak irántam, amikor arra jártam, és ezt nagyon köszönöm nekik, meg az eddigi szavazatokat is. Nézzék a műsort és drukkoljanak nekem.
kakukk.ro: Eurovízió 2011 élőben. Szavazz Wolf Katira – Facebook blogging
2011. május 14.
Május 14-én rendezik meg idén az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Németországban, Düsselforfban. Már nagy az előkészület, hiszen ma este 25 ország lép színpadra, köztük Magyarország képviselője is, Wolf Kati.
Az idei versenyt immár 56-ik alkalommal rendezik meg, ezúttal Németország ad otthon az eseménynek, miután Lena tavaly megnyerte az első helyet.
Idén összesen 43 ország jelentkezett a versenyre, május 10-én rendezték a verseny első elődöntőjét, míg május 12-én a másodikat. Az itt tovább jutott versenyzők kerültek be a fináléba, ahol majd eldől ki nyeri az idei Eurovíziós Dalversenyt.
Mint már bizonyára tudjátok Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia már a versenyben tudhatja magát, így nem marad hátra, hogy a többieknek drukkoljunk, többek között Wolf Katinak, aki Magyarországot képviseli 2011-ben, azután, hogy tavaly nem indult magyar versenyző Európa legnevesebb versenyén.
„A cél az volt, hogy bent legyünk a döntőben, és ez sikerült. Azt szeretném érezni szombat este, amikor lejövök a színpadról, hogy százszázalékosan teljesítettem, és mi hatan mindent megtettünk ebben a három percben, amit lehetett. Ha ezzel az érzéssel állhatunk ott a dal végén, akkor az eredmény már nem számít.” – nyilatkozta tegnap Wolf Kati, aki izgatottan várja a ma esti döntőt.
Magyarországról Kati dalára nem lehet szavazni, viszont Erdélyből és a határokon túlról igen, ezért érdemes a műsor elején a roman televíziót nézni, hogy megtudjuk majd milyen telefonszámon szavazhatunk Katira. (A Kakukk.ro majd közli a telefonszámot is)
A nagy nap, a szombat, amit a keddi bejutás után már annyira vártunk, eljött.
Én úgy éreztem kicsit gyorsabban jött el, mint a keddi elődöntő.
Bent vagyunk a döntőben, kedden Európa minket is beszavazott. Nagy volt az öröm, nagy az öröm máig is, mind a mi rajongók és szurkolók, mind Katiék részéről.
Az Arénában mindenki tombolt Kati dalára, látszik, hogy nagyon szeretik a dalt, és ezt abból is tudhatjuk, hogy továbbjutottunk. Kati produkciója, mondom ezt most minden elfogultság nélkül, tökéletes volt, Katin látszott, hogy izgult, de ez érthető, így is volt rendjén. Európának is tetszett, ezt tükrözi a továbbjutás is. Kedd óta is rengeteg videót, interjúkat, hírt, képet kaptunk, Kati is nem egyszer küldött nekünk videóüzenetet Facebook -on. Szóval nem volt hiány az elolvasandó és megnézendő dolgokból. 🙂
Tegnap is kaptunk felvételeket a mai főpróbákról. Katiék még magasabb színvonalra emelték a produkciót, Kati lazán, mozogva, izgalom mentesen (Na jó, biztos van benne izgulás, de nem annyi, mint kedden) adta elő csodálatosan, csodálatos dalát, sőt, apró újítást is hallhattunk, egy gyönyörű szép magas hangot a dal végén Katitól! Szóval a tegnapi főpróba egyszerűen tökéletes volt, Kati elbűvölő és csodálatos volt, és a próbáról még csak amatőr felvételeket láthattunk, mi lesz majd ma este? 🙂
Katiék gyakoroltak kedd után sokat, három főpróbájuk volt két nap alatt,és ez látszik is, Kati is már sokkal magabiztosabb. Egyszerűen imádom, nagyszerű lett, és lesz ma este ez, tökéletesek voltak a tegnapi főpróbák, végig lúd bőröztem, annyira jó volt.
Nézzétek meg a tegnapi (pénteki) két főpróbát:
Kati elmesélte, hogy indult a próbákra:
És tegnap Katival az escdaily live stream -jén lehetett látni, és kérdéseket feltenni Katinak: (A videó általam készült, az escdaily engedélyével)
És ugyanez az escdaily -től is, még jobb minőségben:
Azt is láthattuk tegnap, milyen új rajongókat szerzett Kati:
Szóval, a nagy nap, eljött, este kiderül, hogy ki nyeri 2011 Eurovíziós Dalfesztiválját! A ma esti főpróbát már pontozta a zsűri, holnap már a közönség szavaz. Akárhogy is történjen, Én már biztosan, és Ti is, büszkék vagyunk Katira! Szavazók! Szavazzatok amennyit csak tudtok, mert szükség lesz rá nagyon, segítsük szeretett énekesnőnket az első helyre jutni! És mint idáig, most is, tiszta szívvel szurkoljunk Katinak, egy emberként mellette állva izguljunk és szorítsunk Neki!
A nagy nap, melyet mindannyian oly nagyon vártunk, eljött! Ma minden eldől! 20:25 -kor Készülünk a döntőre! Eurovíziós Dalfesztivál 2011, kis ráhangolódó, beszélgetés lesz az m1 -en, majd eljön a várva várt Eurovíziós Dalfesztivál 2011 Döntő, este, 21:00 -kor!
Ne feledjétek, Kati 5. -ként lép fel a Döntőben!
Kati: Melletted állunk, nagyon sokan szeretünk itthon is, és akkor nem beszéltünk még a külföldiekről! Sok sok szavazót próbáltunk Neked szerezni, és remélem sikerrel jártunk! Akármi is történjen, Te nálunk már nyertes vagy! Szorítunk Neked, tiszta szívvel szurkolunk! Ne gondolj a színpadon semmi másra, ne izgulj, csak énekelj, nyugodtan, lazán, mutasd meg Európának, és vedd le őket a lábukról! Izgulunk helyetted is! Szeretünk nagyon, és nagyon nagyon szorítunk! Imádunk!!! HAJRÁ WOLF KATI!!!!!!!!!
HAJRÁ KATI!!!!!!!!!! SZERETÜNK ÉS SZORÍTUNK NAGYON!!!!!!!!!
Kedves rajongótársaim, és olvasók!
Az utóbbi időben kicsit szünetelt az oldal frissítése, de figyeljétek az oldalt, mert folyamatosan új, és eddig még fel nem került régebbi cikkekkel, képekkel, videókkal jövök! Lapozgassatok az oldalon visszafelé is, mert hátrább is találtok most felkerülő cikkeket!
Jó olvasást, nézegelődést! :)
Boldog Új Évet Mindenkinek!
Boldog Új Évet Neked és kedves családodnak Kati, és Nektek is, rajongótársaim, és olvasók! B.U.É.K.!
Egy gyönyörű karácsonyi dal: Karácsonyi Álom
A tavalyi év legcsodálatosabb karácsonyi dalát nem csak karácsonykor, de most is nagyon nagyon jó hallgatni!
Hallgassátok hát, és nézzétek e csodálatos dal videoklipjét is!
Csodálatos nap volt: Wolf Kati – Országos koncertturné: Lemezbemutató Nagykoncert
Csodálatos nap volt a november 20. -ai, a RaM Colosseumban fergeteges és felejthetetlen volt Kati Lemezbemutató Nagykoncertje! Életreszóló élmény volt!
Wolf Kati Lemezbemutató Nagykoncert
2011. november 20. vasárnap 20 óra - RaM Colosseum
VIDEOKLIP: Wolf Kati – Vár a holnap & Life Goes On
Wolf Kati – Vár a holnap – Kati új lemeze kapható a boltokban!
Kati új lemeze megvásárolható a könyves -és CD boltokban, valamint az interneten, a Bookline -on és a Libri -n!
Kati országos koncertturnéjának állomásai, és időpontjai!
-2011. október 14. Székesfehérvár, Hotel Magyar Király (Megtartott)
-2011. november 04. Zalaegerszeg - Landorhegyi Általános Iskola tornacsarnoka (Megtartott)
-2011. november 06. Miskolc - Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola díszaulája [ELMARAD!]
-2011. november 10. Szeged - Szegedi Ifjúsági Ház [ELMARAD!]
-2011. november 13. Debrecen - Lovarda [ELMARAD!]
Lemezbemutató nagykoncert:
2011. november 20. Budapest - RaM Colosseum
Boldog Születésnapot Kati! ♥
Szeptember 24. Szombat: Kati születésnapja volt a múlt héten. :)
Isten éltessen sokáig Kati! ♥
Wolf Kati: Kép a Vár a holnap c. dalhoz :)
Wolf Kati – Vár a holnap
Kati a jól megérdemelt Comet gömbbel a kezében! Megérdemelted Kati, megdolgoztál érte! Gratulálunk, és szeretünk nagyon! ♥
Kati nyerte a Legjobb Női Előadó kategória díját! Megérdemelted Kati! Gratulálunk szívből, és büszkék vagyunk Rád!
Szívből gratulálunk Kati, azt hiszem megérdemelted a díjat! Nekünk mindig te vagy, és mindig Te leszel a legjobb, és ez mostmár hivatalosan is elmondhatod, mert Te vagy az ország legjobb női előadója! Büszkék vagyunk Rád nagyon! Szeretünk, és köszönjük hogy vagy Nekünk!
Kati nekünk Te vagy a nyertes! Büszkék vagyunk Rád!
Borítókép Kati Szerelem,miért múlsz? című dalához :)
Kati az X-Faktor idejéről :)
Gyönyörű nő,csodaszép mosoly: Wolf Kati :)
Büszkék vagyunk Rád Kati!
BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD KATI! SZERETÜNK!
KATI 22. -IK HELYEN VÉGZETT AZ EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁLON!
AZ EGÉSZ ORSZÁG BÜSZKE RÁD KATI!
TE MINDENT MEGTETTÉL!
NÁLUNK TE NYERTÉL!
NAGYON SZERETÜNK!!!
BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD!!!
Testvéroldal
Linkek, amire a legtöbben kattintottatok
Egyik sem
Csatlakozás a többi 5 feliratkozókhoz
Blog Statisztikák
81 077 -en/an néztétek meg az oldalt.
Szerző
2011-es naptár. A naptáron láthatod,mikor érkezett új bejegyzés!